Hírek
A város lakói kezében a döntés

Lezárult a program első szakasza: több mint 50 ötlet érkezett be a comonsepsi.ro platformra. Holnap 18 órától ugyanitt szavazhatnak Sepsiszentgyörgy lakosai a nekik tetsző kezdeményezésekre, szeptember 3-19. között. A program részleteit Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Farkas András, a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke ismertette sajtótájékoztató keretében.

A város lakói kezében a döntés

A Com’ON Sepsi ifjúsági részvételi program közösségteremtő ereje már az első két kiadásban megmutatkozott, a harmadik, 2021-es program pedig a korábbiakat is felülmúló érdeklődéssel vette kezdetét. A Com’ON Sepsi első szakaszában 14-35 éves fiatalok javasoltak kulturális, társadalmi és egyéb kreatív programokat, tevékenységeket, amelyek megvalósítására anyagi támogatást nyerhetnek el 2600 lej értékig. Az augusztus 31-ig beküldött és a technikai ellenőrzésen megfelelt ötletek a következő kategóriákba neveztek (egy kezdeményezés akár több témába is): közösség, életmód, élettér, tudás, alkotás. A technikai elvárásoknak megfelelő 47 kezdeményezés közül lehet hamarosan választani a közönségszavazás során. 

 

„Szeretnénk, ha minél több sepsiszentgyörgyi lakos elmondaná a véleményét a kezdeményezésekről és részt venne a közönségszavazáson, hiszen a Com’ON Sepsi lehetőséget biztosít arra, hogy a felszínre hozza és stimulálja a fiatalok kreatív energiáit, a megvalósított kezdeményezések által pedig még inkább magukénak érezhetik a várost a résztvevő csapatok mondta Vargha Fruzsina alpolgármester. Továbbá kiemelte, hogy a program azért is fontos, mert tükröt tart a városvezetésnek, hiszen látszik, hogy milyen csoportok képviseltetik magukat milyen jellegű kezdeményezésekkel, így mindez segítheti a jövőben az önkormányzat munkáját a fiatalokkal. 

 

„Idén Sepsiszentgyörgyön 15 százalékkal több kezdeményezés érkezett a felhívásra, mint a tavalyi évben, ezek természetesek és autentikusak. A program által amellet, hogy a csapatoknak lehetőségük van megvalósítani a kezdeményezéseket, az önkormányzat eljuthat a fiatalokhoz, továbbá pozitív hatása van a közösségre– emelte ki Farkas András, a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke.

 

A díjalap 83.200 lej, amelyből 32 kezdeményezés kerül támogatásra, ebből hat hely fenntartva a speciális kategóriákban nevezőknek: kiskorú tagokat számoló csapatok és a hátrányos helyzetben élők csoportja. Az ötleteket legalább 3 főből álló csapatok javasolták, szem előtt tartva, hogy a tervezett programoknak nyitottnak és ingyenesnek kell lenniük Sepsiszentgyörgy lakossága számára.

 

A közönségszavazáson részt vehet minden olyan személy, aki Sepsiszentgyörgyön él, tanul, itt dolgozik vagy onnan származik. Most tehát a város lakosságán a sor, hogy kifejezze támogatását! A szavazatokat a comonsepsi.ro oldalon lehet leadni az erre kijelölt menüpont alatt. Mindenki szavazhat a Com’ON Sepsi részvételi folyamaton, aki rendelkezik aktív Facebook-fiókkal. Ha valakinek nincs még Facebook-felhasználója, természetesen a szavazás időtartama alatt is létrehozhat egyet. Egy személy legfeljebb 10 kezdeményezésre szavazhat, illetve egy személy egy kezdeményezésre csak egyszer szavazhat, a már leadott szavazatokat pedig nem lehet visszavonni.

 

A közönségszavazás nyertes kezdeményezései szeptember-november folyamán kerülnek megvalósításra.

 

A Com’on Sepsiszentgyörgy támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármester Hivatala, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), lebonyolítója a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a PONT Csoporttal partnerségben.

 

Sajtóközlemény, 2021. szeptember 2.

Egyéb hírekAz összes hír
  • Harminc megvalósított kezdeményezéssel zárult a program

    Harmadik kiadását zárta december 15-én az ifjúsági kezdeményezéseket támogató Com’ON Sepsi program. A szeptember 20. és december 12. között zajló közösségi akciók, a járványügyi kontextus ellenére is, újra szép létszámban mozgatták meg Sepsiszentgyörgy lakosságát, közel ezer résztvevőt és önkéntes szervezőt vonva be a tevékenységekbe.

  • Módosult megvalósítási határidő

    A kezdeményezőknek az eredeti határidőhöz képest, most még további 12 nap áll rendelkezésére, hogy megszervezzék az akcókat, melyeket terveztek.

  • Lezárult a szavazás, kihirdettük a nyerteseket

    Lezárult a 2021-es Com’ON Sepsi program online szavazása szeptember 26-án, vasárnap éjfélkor. A közel ötven beérkező pályázat közül sepsiszentgyörgyiek szavazatai alapján összesen 34 kezdeményezés részesül pénzjutalomba.

Kezdeményezők, Partnerek, Szponzorok
  • PONT Csoport
  • Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
  • BCR
  • Friss FM
  • Sepsi Rádió
  • We Radio
Korábbi kiadások